Néhány gondolat a ‘Rohanó idő’ után és ‘A boldogság mértékegységei’ között
Egy mély-emberi valóságshow
Hogyan működik a Kaméleon színház?
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd az én történetemet látom a színpadon: szövegkönyv, rendezés, előre kiosztott szerepek nélkül. Mégis az enyém volt! De enyém volt annak a hölgynek is a története, aki előttem mesélt és annak a fiatalembernek az életmorzsája is, aki utánam következett. Az ő sorsukban önmagamat is megnézhettem és megláttam.
Az improvizációs színház, a szolnoki Kaméleon társulat nemcsak közönséget, hanem közösséget is teremtett a Tisza mozi egyik kistermében, október 27-én, az esti órákban. (A helyet és az időt azért kell megemlíteni, mert a rohanó idővel vettük fel a harcot, és akik számára megállt, ott kell megkeresniük.)
Olyan világban élünk, ahol minden kimondható és elmondható. Az intimitás védőhálója lekerült az emberekről és a személyiség védtelenül áll egy kusza érzelmi sodrásban. Nem szeretnék közhelyeket írni, de nagyszerű érzés volt megélni a másik oldalt! Mi, a közönség magunkkal hoztuk történeteinket, hangulatainkat. A játszók, a társulat pedig megjelenítette, az itt és most erőterébe helyezte a személyes meséket: szórakoztatott, oldott és gyógyított. A játékmester remekül irányított, terelt, finomított, kérdezett. A játszók kedvesen, kreatívan, az improvizációs technikák közt otthonosan mozogva, sok humorral fűszerezve – amatőr színjátszó létük ellenére is profi módon! –ragadták meg az egyedit és általános érvényűvé emelték.
Mindenkinek ajánlom a Kaméleon színházat korra, nemre, lelki fájdalmakra és örömökre való tekintet nélkül. A csendes szemlélődés is feledhetetlen élményeket nyújt, a bevonódás pedig Változásokat!
Szeretettel:
Papp Andrea
Néhány gondolat a ‘Rohanó idő’ után és ‘A boldogság mértékegységei’ között
Egy mély-emberi valóságshow
Hogyan működik a Kaméleon színház?
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd az én történetemet látom a színpadon: szövegkönyv, rendezés, előre kiosztott szerepek nélkül. Mégis az enyém volt! De enyém volt annak a hölgynek is a története, aki előttem mesélt és annak a fiatalembernek az életmorzsája is, aki utánam következett. Az ő sorsukban önmagamat is megnézhettem és megláttam.
Az improvizációs színház, a szolnoki Kaméleon társulat nemcsak közönséget, hanem közösséget is teremtett a Tisza mozi egyik kistermében, október 27-én, az esti órákban. (A helyet és az időt azért kell megemlíteni, mert a rohanó idővel vettük fel a harcot, és akik számára megállt, ott kell megkeresniük.)
Olyan világban élünk, ahol minden kimondható és elmondható. Az intimitás védőhálója lekerült az emberekről és a személyiség védtelenül áll egy kusza érzelmi sodrásban. Nem szeretnék közhelyeket írni, de nagyszerű érzés volt megélni a másik oldalt! Mi, a közönség magunkkal hoztuk történeteinket, hangulatainkat. A játszók, a társulat pedig megjelenítette, az itt és most erőterébe helyezte a személyes meséket: szórakoztatott, oldott és gyógyított. A játékmester remekül irányított, terelt, finomított, kérdezett. A játszók kedvesen, kreatívan, az improvizációs technikák közt otthonosan mozogva, sok humorral fűszerezve – amatőr színjátszó létük ellenére is profi módon! –ragadták meg az egyedit és általános érvényűvé emelték.
Mindenkinek ajánlom a Kaméleon színházat korra, nemre, lelki fájdalmakra és örömökre való tekintet nélkül. A csendes szemlélődés is feledhetetlen élményeket nyújt, a bevonódás pedig Változásokat!
Szeretettel:
Papp Andrea